Hónap: 2018 június

ROHU-35 interreg pályázat Greening footprint

  Pályázat Greening footprint ROHU-35 interreg pályázat Greening footprint A ROHU-35 “Greening footprints” pályázat határon átnyúló programjának megvalósítása során tematikus sétaútvonal, meditációs- és rendezvénytér, valamint különböző kerti gyűjtemények épülnek ki. A pályázati partner a Nagyváradi Püspökség, ahol hasonló célok valósulnak meg. A pályázat zárása 2020. májusára várható. << Vissza a hírekhez Oszd meg másokkal is!

Tematikus együttműködés erősítése

Tematikus együttműködés erősítése EFOP-3.10.1-17-2017-00001 Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és felsőoktatás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival  Az EFOP-3.10.1-17-2017-00001 “Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és felsőoktatás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival” című programban több, mezőgazdasághoz kapcsolódó témájú képzés folyik.

Agrártudományi pályaorientáció az ágazat versenyképességének javítása

Agrártudományi pályaorientáció EFOP-3.4.4-16-2017-00010 Agrártudományi pályaorientáció az ágazat versenyképességének javítása, a szakember-utánpótlás erősítése érdekében, a képzési környezet innovatív fejlesztésével Az EFOP-3.4.4-16-2017-00010 “Agrártudományi pályaorientáció az ágazat versenyképességének javítása, a szakember-utánpótlás erősítése érdekében, a képzési környezet innovatív fejlesztésével” című pályázati program keretében természettudományi táborokat szervezünk.

Mikroszaporító labor költözött az Arborétumba

Mikroszaporító labor költözött az Arborétumba GINOP-2.2.1-15-2017-00042 “Pannon Breeding” pályázati támogatás felhasználásával.  Cél: A Pannon régió növényeinek genetikai hasznosítása E nagy kutatási pályázatban az Arborétum több öntözéses és szárazságtűréses vizsgálatot bonyolít különböző növényfajok bevonásával. E mellett mikroszaporítás és hatóanyag vizsgálat zajlik itt. A pályázat keretén belül, amelyben több résztvevő mellet a Szent István Egyetem is közreműködik, …

Mikroszaporító labor költözött az ArborétumbaRead More »

Pályázat az aktív sportolás elősegítésének jegyében

Pályázati fejlesztéseink az aktív sportolás elősegítésének jegyében Az EFOP 3.4.3-16-2016-00012 Az agrárképzés tudásmenedzsment keretrendszerbe integrált, gyakorlatorientált, tartalmi és módszertani fejlesztése a digitális agrár- és élelmiszergazdaság elvárásainak tükrében című pályázat egyik eleme a hallgatói sporttevékenységek motiválása, sportolási lehetőségek megteremtése. Ennek keretében egy alapszintű egészségnevelési projekt valósul meg új, a hallgatók számára elérhető sport és egészségnevelő szolgáltatások …

Pályázat az aktív sportolás elősegítésének jegyébenRead More »

Fekete bodza

Fekete Bodza – Gyógynövény fotó a virágzatról fotó a növényről A fekete bodza (Sambucus nigra L.) hatásaival már Hippokratész is részletesen foglalkozott azaz már több mint 2000 éve használják, mint gyógynövényt.(1) Hazánkban is őshonos, mindenfelé előfordul, de leginkább az emberlakta, nitrogénben gazdag talajú területeken lehet vele találkozni. 3-6 m magas terebélyes bokorrá vagy kisebb fává nő. Törzsén a kéreg …

Fekete bodzaRead More »

Egybibés galagonya

Egybibés Galagonya – Gyógynövény fotó a virágzatról fotó a növényről A több tucat galagonya faj közül csupán néhány faj az, amelyet gyógynövényként használunk. Leggyakrabban az egybibés galagonya (Crataegus monogyna Jacq.) és a cseregalagonya vagy kétbibés galagonya (C. laevigata Poir.), illetve ezek hibridjeinek drogját gyűjtik, amelyek Magyarországon is őshonosak. A fekete galagonya (C. nigra Waldst. et Kit.), az ötbibés galagonya (C. pentagyna Waldst. et …

Egybibés galagonyaRead More »