Szarvas nyugati határában, az Arborétum északnyugati részén, a Kovács-halom területén a Tessedik Sámuel Múzeum munkatársai megelőző feltárást végeztek, és egy hétezer éves, késő neolit kori, a tiszai kultúrába tartozó településrészletet tártak fel. A feltárást az tette indokolttá, hogy az Arborétum a halomtól délre - ROHU-35 pályázatának megvalósítása során -, egy foglalkoztató épületet tervez megépíteni.

Maga a régészeti lelőhely Szarvas egyik legfontosabb lelőhelye, kiemelten védett, őskori leletekben igen gazdag. A halmot először 1655-57 környékén említik az írott források, hivatalosan azonban csak 1875-76 táján írnak róla, mint régészeti lelőhelyről, mikor az első feltárások is rendre megkezdődtek. A lelőhelyen legutóbb 2015 őszén Gulyás András a szarvasi múzeum akkori régésze végzett feltárásokat, melynek során a jelenlegi ásatáson előkerült jelenségekkel megegyező korú temetkezéseket és teleprészletet tárt fel a lelőhely északi részén.

A 2019-es ásatás színhelye a központi halomtól, vagyis a késő neolit kori tell-jellegű teleptől délre található, ahol a központhoz tartozó egyik ún. külső településrészletet sikerült megfigyelni. A régészeti jelenségek felső szintje a mai felszínhez mérten kb. 40-50 cm mélyen jelentkezett először, a talaj igen kötött, agyagos-löszös, az objektumok foltja nehezen kivehető, elmosódott volt. Két objektumból egy-egy karcolt díszű, jellegzetesen késő neolit kori kerámiatöredék is napvilágra került, melyek alátámasztották a feltárt településrészlet korát. A településrészlet viszonylag sűrűn, két-háromméterenként gödrökkel tagolt, melyekből viszonylag sok kerámia-, állatcsonttöredék, illetve az egykori házakra utaló patics- és tapasztásdarabok kerültek elő. A gödröktől délre sikerült az egykori felszínre épített, felmenő paticsfalú, oszlopszerkezetes ház kb. öt-hat cölöphelyét is feltárni.

A cölöphelyektől ÉK-re egy zsugorított testhelyzetben eltemetett, a csontozat és fogazat alapján kb. negyvenes évei környékén elhunyt férfi vázát tárták fel. A rétegtani megfigyelések, a megbolygatott leletek alátámasztották, hogy a vázat utólag ásták el a településrészleten. A késő neolitikum időszakában általános szokás volt a halottakat a település egy lakott területen kívül eső részébe elásni. A váz mellett nem találtak maradandó mellékletet.

A telep kapcsolatrendszerére mutatnak a gödrökből származó, viszonylag nagyszámú, pattintott, kovából és obszidiánból készült kőeszközök töredékei is. Gazdaságukra és gazdálkodásukra a növények őrléséhez használt kb. tenyérnyi dörzskövek, halcsont és a nagyszámú kagylók utalnak. Az utóbbit magas fehérjetartalma miatt nagymennyiségben gyűjtötték, s ették.

Botyánszki Anna - Szarka József (feltáró régészek)