Fejlesztés

2017 - 2018

Pályázati fejlesztéseink az aktív sportolás elősegítésének jegyében az EFOP 3.4.3-16-2016-00012 támogatást nyert pályázat támogatásával valósulnak meg.

Az EFOP 3.4.3-16-2016-00012 Az agrárképzés tudásmenedzsment keretrendszerbe integrált, gyakorlatorientált, tartalmi és módszertani fejlesztése a digitális agrár- és élelmiszergazdaság elvárásainak tükrében című pályázat egyik eleme a hallgatói sporttevékenységek motiválása, sportolási lehetőségek megteremtése.

Ennek keretében egy alapszintű egészségnevelési projekt valósult meg új, a hallgatók számára elérhető sport és egészségnevelő szolgáltatások fejlesztésével. Cél: a Szarvasi Arborétum bekapcsolása a Szent István Egyetem sportéletébe a Hallgatói Önkormányzat képviselőinek közreműködésével.

A szarvasi projekt keretében elkészült egy vízi tanösvény, amely az Arborétum Körös felőli partvonalának kb. egy kilométeres szakaszát érinti. A tanösvény öt állomásból áll, az állomásokon érdekes információk gyűjthetők és különleges, interaktív feladatok oldhatók meg. A tanösvény csoportok számára, kísérővel látogatható, a bemutatást és a tanösvény által kínált program hatékony lebonyolítását a túravezető koordinálja. A tanösvény állomásainak megközelítése hajókkal lehetséges.

A vízi közeg kihasználása mellett a szárazföldi sportok elérésére is lehetőség nyílik a pályázati támogatás segítségével. A kerékpárokkal az Arborétum környezetét lehet bejárni tavasztól, a jelzett túraútvonalakat kihasználva egyénileg vagy csoportosan, szakvezetéssel.

A labdajátékok kedvelői számára homokos röplabda pálya készült,  ahol focizni és tollaslabdázni is lehet.  A pályázat keretében, a beruházás során elkészült a csónakház, beszerzésre kerültek a kerékpárok, a kenuk. 

Mikroszaporító labor költözött az Arborétumba

GINOP-2.2.1-15-2017-00042 “Pannon Breeding” pályázati támogatás felhasználásával  Cél: A Pannon régió növényeinek genetikai hasznosítása

E nagy kutatási pályázatban az Arborétum több öntözéses és szárazságtűréses vizsgálatot bonyolít különböző növényfajok bevonásával. E mellett mikroszaporítás és hatóanyag vizsgálat zajlik itt.

A pályázat keretén belül, amelyben több résztvevő mellet a Szent István Egyetem is közreműködik, mikroszaporításra alkalmas eszközökkel, berendezésekkel népesítette be az arborétum üvegház melletti laboratóriumát Dr. Dencső István. Itt végzi a gyakorlott szakember a gyógynövények mikroszaporítását.

Speciális táptalajra ültet kis növényi részeket (tenyészőcsúcsot vagy magot), ezeket tenyészti, steril körülmények között. Majd mikor már elég „nagyok”, kisebb darabokra vágja őket. Közben a használt táptalaj összetétele változik attól függően, hogy még szaporítja őket vagy már gyökereztetni szeretné. A már gyökeres kis növényeket a steril környezetből előbb-utóbb ki kell szakítani. Ez az a folyamat az „akklimatizálás” amikor a gyökerek közül kimossák a táptalajt és a kertészeti gyakorlatban használatos tőzeges keverékbe ültetik. Ekkor biztosítani kell nekik a közel 100%-os páratartalmat. Ezt az üvegházban tudjuk megtenni.

Két hét akklimatizálódás után már a növényeknek elegendő gyökerük van ahhoz, hogy elkezdjük az „edzésüket”. Ekkor először rövidebb majd hosszabb időre lecsökkentjük a páratartalmat (kitakarjuk őket), hogy szokják az üvegházi klímát. Ha ezen a folyamaton sikeresen átlendülnek, akkor még néhány hétig az üvegházban maradnak, majd kikerülnek a konténertelepre, onnan pedig a szántóföldi kísérlet helyszínére.

Eső körben egynyári üröm, kenyérbél cickafark, közönséges orbáncfű és citromfű került ki sikerrel a steril körülmények közül. Ezek a kis növények egy gyógynövény hatóanyag kísérlet alanyai lesznek a pályázatban.

EFOP-3.4.4-16-2017-00010 Agrártudományi pályaorientáció az ágazat versenyképességének javítása, a szakember-utánpótlás erősítése érdekében, a képzési környezet innovatív fejlesztésével

Az EFOP-3.4.4-16-2017-00010 “Agrártudományi pályaorientáció az ágazat versenyképességének javítása, a szakember-utánpótlás erősítése érdekében, a képzési környezet innovatív fejlesztésével” című pályázati program keretében természettudományi táborokat szervezünk.

EFOP-3.10.1-17-2017-00001 Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és felsőoktatás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival

Az EFOP-3.10.1-17-2017-00001 “Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és felsőoktatás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival” című programban több, mezőgazdasághoz kapcsolódó témájú képzés folyik.

ROHU-35 interreg pályázat Greening footprint

A határon átnyúló programban kincskereső utak, meditációs terek és különböző kerti gyűjtemények valósulnak meg. A pályázati partner a Nagyváradi Püspökség.

Járd be a kertet virtuálisan!